Cserhát
A Cserhát szelíd dombjai és falvai szemgyönyörködtető kikapcsolódást ígérnek minden idelátogatónak. Természetesen a Mikszáth által "Görbeországnak" nevezett alacsony kis hegyvidék is rengeteg kirándulási lehetőséggel bír. Ezen tájegységünknél azonban inkább maguk a falvak vendégszerető lakói, a néprajzi vonatkozásban egységes népcsoport, a "jó palócok" az érdekesek. Palócföld s egyben Közép-Európa éke Hollókő, melynek legnagyobb értéke az ófalu nagy részét kitevő, 58 védett épületet magába foglaló élő falumúzeum. A palócok a hadas hagyomány szerint nagycsaládos rendszerben, osztatlan szalagtelkekre építették otthonaikat. Észak-Magyarország viszonylagos zártsága miatt ezek a jellegzetességek szépen fennmaradtak, 1987-ben pedig megszületett az UNESCO-határozat arról, hogy Hollókő a Világörökség részét képezi. A falu természetesen nem "csak" ezt kínálja, itt magasodik egy 362 méteres hegytetőn a legépebben megmaradt nógrádi vár is!
Ha beteltünk a néprajzzal, ellátogathatunk a Cserhát legmagasabb és legerdősebb hegyének tövében fekvő Alsótoldra, az itteni hagyományok szerint a Toldiak ősi fészkébe is. A helyi gasztronómiát élvezve betérhetünk a messze földön híres Bableves Csárdába is, de a Kéktúra útvonalon tett gyaloglásunk is kellemes kikapcsolódást ígér. A keleti Cserhát festői falvai után érdemes felkeresnünk Palócföld "fővárosát", Balassagyarmatot is látnivalójával, a Palóc Múzeummal együtt. Az egykori megyeszékhely kisvárosból könnyűszerrel elérhető Horpács, ahol egyik legnagyobb írónk egykori kúriájában mindenképpen megtekintésre érdemes a Mikszáth Kálmán Emlékmúzeum. Horpácstól délre található Bánk, ahol szép fekvésű tavat találunk, körülötte üdülőkkel, víziszínpaddal, valamint Szlovák Tájházzal. Szintén meg kell említeni a feltétlen felkeresendő falvak között Kétbodony nevét, valamint az ecsetvégre kívánkozó fekvésű és nevű Kisecset községet. Az irodalmi zarándokoknak kötelező még Csesztvén a Madách Imre Emlékházat, vagy inkább "emlékkúriát" felkeresni, Horpácson pedig a Mauks-kúriát. Terény szintén festői kis falu, ahonnan könnyű egy vártúrát tenni Szanda-vár romjaihoz.
Bercel, a kastélyok és kúriák községe az épített örökség rajongóin túl azoknak is ajánlható, akik városiak lévén eddig még csak fényképen láttak háziállatot. A természetes közegben élő állatok megismerése, a róluk való gondoskodás fortélyainak megtanulása, népi mesterségek kipróbálása ideális terepe Bercel és a hozzá tartozó Jákotpuszta, mely a régmúltnak megfelelően rekonstruált állapotban, a térség ökológiai egységébe illeszkedve, mintagazdaság formájában működik. Az őshonos állatfajok közül jelentős számban megtalálhatók itt a cigája juhok, kecskék, mangalica malacok, lovak, szamarak és bivalyok is.
Fekvése
A Cserhátalja dombos vidékétől az Ipoly folyó völgyéig húzódik. Középső része dombos, hegyes, nagyrészt erdőkkel borított terület, a déli és az északi szélén pedig laposabb, folyók, patakok hordalékával feltöltött mezőgazdasági terület alkotja. Nagyban meghatározza egész Nógrád megye arculatát.
Éghajlata
A vidék a hegyeknek köszönhetően Magyarország más részeihez képest csapadékos, a hegyek magukhoz vonzzák az esőfelhőket. A hőmérséklet is alacsonyabb egy-két Celsius-fokkal, mint az ország délebbre fekvő tájain: az évi középhőmérséklet 8,8-9 Celsius, az egész éves csapadék rendszerint jóval meghaladja a 600 millimétert, az uralkodó szélirány a megye nagyrészén északnyugati, a völgyek pedig sokszor meglehetősen huzatosak. A napfénytartam évi összege 1850-1900 óra.
Látnivalók
* A dombos jelleg miatt a vidék kiválóan alkalmas túrázásra, kirándulásra. A területen az országos kéktúra is áthalad.
* Itt található Hollókő község is, amely környékével 1987 óta az UNESCO-Világörökség része.
* Több vár és rengeteg műemlék található a környéken.
A Cserhát a művészetekben
"Sok földet bejártam, de mégis csak Nógrád tetszik legjobban: hegyeivel, völgyeivel, egyenesre nőtt fáival; itt úgy látom, a füvek zöldebbek, a virágok illata édesebb, mint bárhol másutt a világon. Még a felhő is mintha rózsaszínbe öltözne, amikor átsuhan fölöttünk... Ez az én igaz hazám." (Mikszáth Kálmán)
mˇvˇsz