A homlok elölről és oldalról nézve csak enyhén domború. A középbarázda vagy nincs, vagy csak alig látható.
Az agykoponya és az arckoponya aránya 50-50%. Az agykoponya szélessége nagyjából megegyezik hosszával. Felülről nézve a fülektől az orr felé fokozatosan keskenyedik. A ferde lefutású homlokvonal kifejezett stop nélkül folytatódik az ék alakú arcorri részben. Az állcsont és az állkapocs erőteljes.
Az orrhát egyenes. Törés, vagy domborulat az orrháton nem kívánatos.
Az ajkak feszesek, jól záródnak és sötét színűek.
Az orrnak feketének kell lennie.
Kisebb fajtabemutatásom végén szeretném megismertetni önnel a kiskutyák nevelését, tanítását, és ami szükséges egy kiskutyához.
A fogazat:
Egészséges és hiánytalan (42 fogból áll a fogképlet). A német juhászkutya fogazata ollós harapású, vagyis a metszőfogak ollósan záródnak, oly módon, hogy az alsó metszőfogak külső-felső harmada zárul a felső metszőfogak belső-felső harmadához.
Hiba a hátraharapás (ponty), az előreharapás (csuka), illetve a fogak közötti hézagok, valamint a ráharapás (harapófogószerű) is. Az állcsont és az állkapocs legyenek jól fejlettek, hogy a fogak mélyen beágyazódhassanak.
A szeme
Közép nagy, mandulaformájú, kissé ferde metszésű, nem kidülledő. A szem színe lehetőleg legyen sötét. A világos, szúrós szem nem kívánatos.
A füle
A német juhászkutyának közép nagy, magasan tűzött, felálló, előre forduló, a hegyén csúcsban elhegyesedő füle van. A két fül tengelye párhuzamos, nem lehet elálló.
Hiba az előrebicsakló és a lógó fül. Mozgás közben, illetve nyugalmi állapotban leengedett fül nem hiba.
Nyak
Erős, jól izmolt, lebernyeg nélküli. A vízszinteshez viszonyítva a testtel 45°-ban illeszkedik.
Törzs
A felsővonal a nyak illeszkedési pontjától indul, a magas maron és az egyenes háton keresztül az enyhén lejtő farig törés nélkül fut le. A hát kellően hosszú, feszes, erős és jól izmolt. Az ágyék széles, rövid, erős és jól izmolt. A far legyen hosszú és enyhén lejtő kb. 23%-ban a vízszinteshez és a felsővonal megtörés nélkül megy át a faroktőbe.
A mellkas
Legyen kellően széles, az alsó része (alsómellkas) hosszú és kifejezett. A mellkas mélysége a marmagasság 45-48%-a. A bordák kellően dongásak legyenek. A hordó forma éppúgy hiba, mint a lapos.
A farok
Érjen le legalább a csánkig, de a hossza ne haladja meg a hátulsó lábközép felét. A farok alsó éle dúsabban szőrözött. Nyugalomban a kutya enyhe ívben hordja. Izgalomban és mozgás közben feljebb emeli. A vízszintesnél nem emelje feljebb. Mesterséges (művi) farokkorrekció tilos.
Az elülső végtag
- Minden oldalról egyenesek, szemből nézve párhuzamosak legyenek.
- A lapocka és a felkar egyforma hosszú és erős izomzattal kapcsolódjon a törzshöz. A lapocka és a felkar egymással ideális esetben 90°-ot, a gyakorlatban 110°-ig tartó szöget zár be - A könyök se állásban, se mozgásban nem fordulhat ki, vagy be. Az alkar, amely minden oldalról egyenesnek látszik, száraz és erősen izmolt. Az elülső lábközép hossza az alkar hosszúságának kb. 1/3-a és azzal 20-22°-os szöget zár be.
- Az ennél dőltebb (több, mint 22°), vagy meredekebb (kevesebb, mint 20°) lábközép, csökkenti a használhatóságot, különösen a kitartást.
A hátulsó végtag
- A hátulsó végtag kissé hátraállított. Hátulról nézve a végtagok párhuzamosak A comb és a lábszár közel egyforma hosszú és egymással kb. 120°-os szöget zár be. A comb erős és jól izmolt.
- A csánkízület erős és feszes, alatta a hátulsó lábközép függőleges.
A mancs
- Kerekded, jól zárt, domború. A talppárna kemény, de nem merev. A karmok erős és sötét színűek.
Mozgás
- A német juhászkutya ügető típus. A végtagok hossza és egymással bezárt szöge olyan legyen, hogy mozgás közben a hátvonal ne változzon, mialatt a hátulsó végtag a testet előretolja. Az elülső végtag szintén kellően térölelően tudjon mozogni. A hátulsó végtag túlszögeltségére irányuló hajlam csökkenti a feszességet és a kitartást, ezáltal a használati értéket. A korrekt testfelépítés és szögelések eredményezik a térnyerő, laposan a talaj fölött végzett mozgást. Ez a német juhászkutya fáradhatatlanságának benyomását kelti. Az előrenyújtott fej és a kissé felemelt farok is szerepet játszik az egyenletes és nyugodt ügetésben, a fül hegyétől, a tarkón keresztül a farokvégig tartó, lágy-lendületes és meg nem törő felsővonal kialakításában.
Bőr
- Lazán kötődik a testhez, de sehol nem redőzött.
A szőrzet minősége
- A német juhászkutya szabályos szőrzete un. sima félhosszú, lágy aljszőrrel. A fedőszőr lehetőleg tömött, keményszálú és testhez simuló. A fejen, beleértve a fülek közötti részt, a végtagok elülső oldala, a mancsok és lábujjak szőrzete rövid, a nyakon kissé hosszabb és dúsabb. A lábakon egészen a lábközépig szintén hosszabb. A combokon pedig a szőrzet még hosszabb, ún. nadrágot formál.
Színezet
- Fekete, vörösesbarnától a barnán és a sárgán keresztül a világos ordas jegyekig. Egyszínű fekete, ordas sötét foltokkal, fekete nyereggel és maszkkal. Kis fehér mellfolt, vagy kivilágosodott szőrzet a végtagok belső oldalán nem kívánatos, de megengedett. Minden színváltozatnál az orr fekete legyen. Maszk hiánya, világos, vagy szúrós szem, világostól a fehérig terjedő jegyek a mellkason és a végtagok belső oldalán, vörös farok vég és világos karmok, mind pigment hibának minősülnek és így is kell őket értékelni. Az aljszőrzet enyhén szürkés árnyalatú. A fehér színezet nem engedélyezett.
Here
- Két szemmel láthatóan jól fejlett, a herezacskóban elhelyezkedő herével kell rendelkeznie a kannak.
Hibák
- Az eddig leírtakhoz képest minden eltérés hibának minősül. Ezen hibák nagyságát az eltérés mértéke alapján kell értékelni.
Súlyos hibák
- Azok az eddig leírtaktól való eltérések, melyek a kutya használhatóságát csökkentik.
- Fülhibák: oldalt, vagy alacsonyan tűzött fülek, előrebicsakló, befelé dőlő és laza fül.
- Jelentős pigmenthiány.
- Az általános feszesség nagymérvű hiánya.
Foghibák
- Az eltérés a szabályos ollós harapástól, foghiba és a nem kizáró foghiány.
Kizáró hibák
a) vézen gyenge, harapós és ideggyenge kutyák,
b) bizonyítottan súlyos csípőízületi diszplázia,
c) féloldali és kétoldali rejtettheréjűség, az eltérő méretű, illetve kis, fejletlen here,
d) korrigált fül és farok,
e) eltorzulások,
f ) foghibák, foghiányok:
- 1 db P3 és egy további fog, vagy
- 1 db szemfog, vagy
- 1 db P4, vagy
- 1 db M1, illetve M2, vagy
- összesen három, vagy több hiányzó fog.
g) állkapocs fejlettségi hiba:
- 2 mm-nél nagyobb hátraharapás,
- előreharapás,
- az összes metszőfog ráharapása,
h) magassági mérettől marmagasság 1 cm-nél nagyobb eltérés
i) albinizmus,
j) fehér szőrzet, még ha a szem és a karmok feketék is,
k) sima-hosszú szőrzet (langstockhaar: hosszú, nem lesimuló szőrzet aljszőrzettel, zászlók a fülön és a végtagokon, dús nadrág és a farokszőrzet alul zászlós),
l) hosszú szőrzet (langhaar: hosszú, puha fedőszőr, az aljszőrzet hiányzik, általában a hát középvonalán szőrzetválasztékot képez, zászlók a fülön, a végtagokon és zászlós farok).
A kölyök felnevelése, kiképzése és élet a német juhásszal
A kölyök születésétől 6 hetes koráig
A szuka a fedeztetés után 63 napra elli meg a kölyköket, az általános alomszám 6 kölyök. Ritka esetben születik csak 3 vagy annál kevesebb, de az is ritka, ha a szukának 8-nál több kölyke születik. Igazából az egészséges alomszám a 6 kölyök. A kevés kölyök nem jelent nagy veszélyt, de a sok igen ugyan is ha 9-nél több kölyök születik akkor a szuka nem tudja az őszeset rendesen táplálni ami esetleg egy-két kölyök halálához vezet. A kölykök születésükkor még nem látnak, és nem hallanak. Ebben az időszakban csak az evés és az alvás áll a középpontban számukra.
2 hetesen már kinyitják a szemüket és a hallásuk is kezd egyre élesebbé válni. Ekkor kezdődik meg a bevésődés korszaka, aminek a lényege, hogy ebben az időszakban kezdi felismerni saját fajtársait, a testvéreit és az anyját, ha lehetősége van rá akkor az apját és más kutyákat. Ebben az időszakban kezd fontossá válni a tenyésztő és az emberek szerepe a kiskutya életében. Sok időt kell velük eltölteni ahhoz, hogy a kölyök saját fajtájának tekintsen bennünket. Ez a fajta elfogadás majd a kiképzésnél és a kölyök további életében tölt be nagy szerepet.
A kölyköket ebben az időszakban kell először féreghajtózni az anyukkal együtt. Nagyon oda kell erre figyelnünk, mert a féreg a már felnőtt kutyában nem tesz nagy kárt, de a kiskutya, ha elszaporodnak benne a férgek akár le is pusztulhat.
A kölykök 3 hetesen már kezdenek mászkálni, próbálgatják képességeiket és kezdenek harcolni az anyjuk legnagyobb emlőjéért (bár ezt már egészen születésük óta gyakorolják). Kezdenek kinőni a fogaik így a szukának egyre kényelmetlenebbé válik az etetés. Ebben az időszakban érdemes elkezdeni hozzá szoktatni a kölyköket a tapsoláshoz, hogy ettől a még számukra ijesztő hangtól ne féljenek így a későbbiekben sem fognak tartani a csattanástól vagy a petárdától (bár ezt még a későbbi tanításba is bele kell iktatni).
4-5 hetesen a kölyöknek már általában teljesen kinőnek a fogaik így a szuka már egyre kevesebbszer és kevesebbet hagyja a kölyköket szopni, ezért ekkor már meg kell tanítanunk a kölyköknek, hogy rendes ételt egyenek. Mivel még a fogaik nem elég erősek, így konzervet érdemes nekik adni. Kiképzésük még csak az egyszerű játékból áll. Meg kell velük szerettetnünk a labdát, a rongyot és már, - bár még kicsik és gyengék - kilehet belőlük hozni a vadászösztönt, ami fontos a későbbi őrző-védő gyakorlatok megtanításában. Ezek a mozzanatok a tenyésztőre hárulnak, de ezeket a terheket a tenyésztők többsége szívesen vállalja.
6-7 hetes korukban a kölykök már elég élénkek és mozgékonyak. Ekkor kapják meg első oltásukat parvo vírus ellen. Ez egy olyan oltás, ami előtt nem túl felelősségteljes dolog elvinni a kölyköt, hiszen ettől a betegségtől napokon belül elpusztulhat a kölyök. Tudni kell, hogy az oltás utáni hetekben sem teljesen védett a kutya, hiszen az immunrendszerének idő kell ahhoz, hogy a betegséget le tudja küzdeni és el tudja sajátítani az ellenanyag előállítását. /a védő oltás egy kevés baktériumból és egy kevés ellenagyagból áll, ami megtanítja a kutya immunrendszerét a betegség felismerésére és a védőanyag előállítására. Ahhoz viszont, hogy ez teljesen beivódjon az immunrendszerébe 2 hét is kell és még a kölyök akár 3 hónapos korában is elkaphatja ezt a betegséget. Tudni kell, hogy a felnőtt kutya, bár nem betegszik meg, de hordozója lehet ennek a vírusnak, sőt a vírus önmagában évekig elé a földben vagy bárhol ahol előtte esetleg egy parvo vírusos állat megfordult./
Az emberek többsége úgy tartja, hogy a kölyköt 6 hetesen el lehet vinni minden kockázatmentesen. Tudni kell, hogy a kölyköt a legtöbb tenyésztő már 5 hetesen leválasztja a szukáról, mert ekkor már a szukának is csak teher a kölyök gondviselése, de ez nem azt jelenti, hogy nincs rá szüksége a kölyöknek. Tudni kell, hogy a kölyköknek nagyon fontos, hogy saját fajtársaikkal kommunikálni tudjon, hiszen ez segíti, hogy a későbbiekben ne legyen probléma a kölyök szocializációjával.
A kölyköket ebben az időszakban már jó, hogyha rászoktatjuk a rongyozásra a labdázásra, mert így elérhetjük, hogy majd a kiképzési időszakban könnyebben és gyorsabban, de ami a legfontosabb nagyobb kedvel, dolgozzon nekünk. Ebben az időszakban kell a kölyökből kihozni a ragadozó ösztönöket, de nagyon vigyáznunk kell, hiszen ilyen fiatalon nem szabad a kölyköt nagyon megterhelni a játékkal és nem szabad túlzásba sem vinni az őrző-védő munkát. Semmi féleképpen nem szabad megijesztenünk túlzott agresszióval a kölyköt, mert bár vannak kölyök, akikből csak jobban kihozzuk az agresszivitást és egyre jobban belelendül a harapásba, vannak gyenge jellemű kölyök is, akik viszont megijedhetnek egy nagyobb csattanástól vagy egy agresszívebb dobbantástól, ami elveheti a kölyök kedvét a későbbi játéktól. Nagyon fontos, hogy ismerjük meg a kutyánk korlátait, amiken belül még szívesen dolgozik, és amiken kívül már csak negatív hatást gyakorlunk rá. A rongyozáson és az őrző-védő munkán kívül hangsúlyoznám a labdázás fontosságát, hiszen a kiképzés során jó, ha a kölyök szereti a labdát és szeret érte dolgozni /ekkor még nem dolgoztatjuk meg a kölyköt a labdáért vagy a rongyért csak megpróbáljuk annyira megszerettetni vele ezt a két játékot, hogy a későbbiekben akár dolgozzon is érte/.
8-9 hetes korukban a kölyök már egészen önállóak és már szinte semmi szükségük az anyjukra. Ekkor már láthatóvá válik a kölyök temperamentuma, ami alapján könnyebben kiválaszthatjuk a magunknak leginkább megfelelő kölyköt. Amennyiben családi kedvencet szeretnénk, aki nyugodtan elfekszik a kanapén vagy a földön miközben a gyerekek rángatják fülét farkát, válasszuk az alomban a legnyugodtabb kölyköt, aki esetleg csak leül mellénk és néz ránk, nem harapdál, és nem ugrál fel a nyakunkba. Az ilyen kölyök általában az alom legkisebb kölyke ezért is nem szokták választani őket. De tudni kell, hogy az ha ilyen korban kisebb a többitől nem azt jelenti, hogy nem lesz olyan szép hiszen azért kisebb mert nyugodt és nem tolakszik előre az ételhez így neki kevesebb jut, de ha elvisszük és lesz ideje szépen lassan megenni annyit amennyi neki elegendő szépen behozza a lemaradását a testvéreivel szemben.
Ha egy munka kutyát szeretnénk, aki pörög és mindene a labda akkor azt a kölyök válaszuk ki az alomból aki a leggyorsabban oda ér hozzánk és aki a lehető legkedvesebb és leg ugrálósabb. Erről a szokásáról le lehet őt szépen lassan szoktatni így nem lesz vele gond. Érdemes megnéznünk, hogy ha tapsolunk neki, akkor hogyan reagál. Sok féle lehetőség van amivel megtudjuk nézni, hogy mennyire erős temperamentumú a kölyök pl. ha egy ládára feltesszük és megfigyeljük, hogy hogyan reagál a magasságra ha lefekszik akkor gyengébb temperamentumú amelyik kölyök viszont elkezd mászkálni és azt nézi, hogyan tudna leugrani az erős temperamentumú és szívesen le küzd bármilyen akadályt ami előtte áll. Természetesen az efféle kiválasztásokban segítségünkre van a tenyésztő is aki nap mint nap a kölykökkel van így tudja, hogy melyik milyen természetű. Ne féljünk a tenyésztő segítségét kérni a kiválasztásban, mert ő inkább jó szemmel fog ránk nézi, ha tanácsot kérünk tőle, sem mint rosszal.
Ebben az időszakban kapják meg a kölykök második oltásukat, ami a következő vakcinákból áll: szopornyica, hepatitis, leptospirozis, parvovirozis. Ezeknek az oltásoknak a beadása után érdemes elvinni a kölyköt. /bár nagyon oda kell figyelnünk, hiszen a kölyök immunrendszere még nagyon gyenge akár egy kis gyermeké/.
Az elvitel után. A gazdik többsége nagyon megijed, amikor, miután elvitte és elkezdi szeretgetni, a kiskutya bágyadt és megy a hasa. Szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy ez nem betegségre utaló jel és nincs semmi probléma a gazdival sem, egyszerűen csak stresszel a kölyök, hiszen kimozdították az eddig jól megszokott környezetéből, elszakították az anyjától az eddig ismert arcoktól és a testvérektől. Ez bizony egy kölyöknek hatalmas stressz helyzetet állít fel. Ez okozza a bágyadtságot, a hasmenést és azt, ha a kölyök étvágytalan. Nem kell meg ijednünk ez az állapot egy pár nap alatt elmúlik, amikor megszokta a kölyök az új helyet és az új helyzeteket. Ebben az időszakban semmi más dolgunk nincs csak az, hogy a kölyökbe beiktassuk azt a tudatot, hogy mi nem bántuk és mi leszünk az új gazdik, akikre hallgatni kell. /természetesen ekkor még nem szabad a kölyöktől nagy dolgokat elvárni. Egyelőre egyetlen dolgunk, hogy megszerettessük magunkat vele/
A kölyök megfelelő táplálása:
Nagyon fontos, hogy a kölyök megkapja a neki megfelelő mennyiségű és a lehető legjobb minőségű eledelt. Három fél etetési módból választhatunk. Adhatunk a kölyöknek tápot. Amennyiben ezt a megoldást választják, ajánlom általam is használt Dial Pet Dog, Spanyol, kiváló minőségű tápcsaládot.
A kölyöknek a Puppy tápot ajánlom amely 30%-os és teljesen kielégíti a kölyök igényeit.)
Ha a kutyának főtt ételt szeretnének adni annak vannak alap szabályai.
Azok amiket nem szabad a kölyöknek adni a következők:
-csokoládé, túl cukros sütemény, édességek (semmilyen életkorban nem ajánlott adni a kutyának)
-túl zsíros, nyers húsok (a húst mindig válogassuk meg, a sertés hús nem túlzottan jó a kutyának. A sertéshús féléket mindig főzzük vagy süssük, a szárnyasokat legalább forrázzuk meg, hogy a benne lévő baktériumokat kiirtsuk)
-tej
-csontok (felnőtt korban lehet adni bármilyen csontot amit, széttud rágni vagy elég nagy, hogy ne akarja lenyelni egyben, de kölyök korban még veszélyes lehet a csont etetése)
-a kutya ételét nem szabad túl fűszerezni ugyan is ez roncsolhatja a kutya szagló receptorait egyszerűbben szólva károsítja a szaglását
Azok amiket ajánlatos adni és amikből az ételt össze lehet állítani
-rizs
-tészta
-nem túl zsíros, főzött, sütött vagy forrázott hús (baromfi, bárány, nyúl)
-túró (a sok kalcium miatt)
-tojás (a kutyának szebb lesz a szőre)
-a tojás héj (amit előzőleg kiszárítunk és porrá törünk. Érdemes az ételbe szórni. Rengeteg kalcium tartalma miatt jobb mint bármilyen jó minőségű csonterősítő)
A kölyök ápolása:
A kutyát érdemes naponta kifésülni, de legalább hetente kétszer. Ezek mellett fontos a fül kitisztítása, amit érdemes hetente egyszer beiktatni, mert ha a kutya füle nagyon piszkos begyulladhat és az utókezelés fájdalmas a kutyának. Az ehhez szükséges alapanyagokat megvehetjük egy kisállat patikában. Érdemes a kutyának kéthetente megmosni a fogát is, hogy ne rakódjon rá túl sok lepedék (ez persze csak amolyan finomító ápolás). Ezt a kutyák többsége nem szereti, de a kisállat patikában kaphatunk erre használható fogkefét és fogkrémet is. Persze ha kutyusunk tűri, akkor saját embereknek szánt fogkrémet is használhatunk.
A kölyök ápolása mellett az egészség is fontos. A kötelező oltásokon kívül érdemes a kutyát 3 havonta féreghajtóval és az előírt időszakonként bolha illetve kullancs ellen is lekezelni, hogy ezek a kellemetlen élősködők ne telepedjenek meg kutyánkban.
10-12 hetes korig érdemes a kölyökkel szépen lassan megszoktatnunk a nyakörvet, a pórázt és a sétálást is. Ez a kölyöktől függően eltart egy darabig.
A nyakörv egy olyan "eszköz" ami elengedhetetlen ahhoz, hogy a kölyköt elvigyük valahová. Ezt úgy lehet egyszerűen megszoktatni a kölyökkel ha: amikor először rátesszük, megpróbáljuk neki nem túl szorosra húzni, de úgy, hogy ne is lógjon a kölyök nyakában. /általában a felhelyezés a legnehezebb, de legyünk türelmesek kutyánkkal/. Miután feltettük a kölyökre, kössük le őt valami játékkal, hogy ne is figyeljen oda rá. Egy pár alkalom után a kölyök meg fogja szokni és nem fogja őt idegesíteni.
A póráz szintén nagyon fontos a kiképzés és a minden napi élet során. Ezt akkor kezdjük el megszoktatni a kölyökkel, amikor a nyakörvet már teljesen megszokta és nem idegesíti őt. Nagyon fontos, hogy a pórázt, amikor először rátesszük a kölyökre ne feszítsük meg inkább engedjük el teljesen lazára. Amikor már így megszokta jutalom falattal vagy játékkal csalogatva egy kicsit feszítve a pórázt vegyük rá a kölyköt, hogy kövessen bennünket. /előfordul, hogy a kölyök hisztizik, ugrálni kezd és egyebek, de sajnos ez a tanulás rögös útja. Ennek ellenére soha ne felejtsük el, hogy soha nem szabad a kölyköt agresszivitással hozzá szoktatni valamihez, mert a későbbiekben esetleges félelmet válthatunk ki belőle ezzel./
Amikor már szépen követ minket pórázon, vigyük ki őt az utcára szépen fokozatosan szoktassuk hozzá a kölyköt a különböző ingerekhez, az idegen szagokhoz, hangokhoz, emberekhez, állatokhoz és utakhoz. Egy pár hét múltán, ha minden nap kivisszük őt, meg fogja kedvelni ezt az időtöltést és már várni fogja a következő sétát. A kölyök érdemes bal láb mellé szoktatni már ebben az időszakban is, mert így könnyebb lesz neki majd megszokni a kiképzés közben is, hogy bal láb mellett sétáljon.
13 hetes korától 4 hónapos korig, Ebben az időszakban a kölyköt már el lehet hordani a kutya iskolába, hogy megszoktassuk vele az idegen kutyákat az idegen embereket és a környezetet. A kölyöktől függ, hogy betudunk-e állni a sorba egy kis alapgyakorlásra. Nagyon fontos ebben az időszakban, hogy valamiféle játékkal vagy jutalomfalattal próbáljuk meg rávenni kutyánkat a munkára. Az ül, fekszik, áll, marad, hozzám parancsszavakat szépen lassan el lehet vele kezdeni tanítgatni, persze ezek elsajátítása nem pár hét alatt megy végbe. Az ül parancsot egy jutalommal a kezünkben tudjuk a legkönnyebben megtanítani. A kölyöknek mutassuk meg a jutalmat és a feje felett hátra felé tolva vegyük rá kutyánkaz az ülésre, ha így nem megy, akkor álljunk be mellé és miközben a feje felett tartjuk a jutalmat, nyomjuk le a fenekét, közben adjuk ki parancsot "ül". Ha végre hajtotta dicsérjük meg. A fektetés a következő képen zajlik. Ültessük le a kutyánkat és a jutalmat a kezünkben tartva a kutya orra alatt tegyük le a földre közben a bal kezünkkel nyomjuk földre a marjánál. Ha lefeküdt dicsérjük meg. A helyben maradás egy kicsit nehezebb mozzanat. Ültessük vagy fektessük le a kölyköt, mondjuk neki, hogy "marad" a bal kezünkben tartsuk a pórázt és próbáljunk meg kilépni a kölyök elé. Ha a kölyök utánunk akar jönni akkor fektessük, vagy ültessük vissza. Ha engedi, hogy kilépjünk elé folyamatos "marad" parancs mondása közben jutalommal dicsérjük a kutyát. A jutalom általában ebben az időszakban valamiféle falatka. A helyben maradásnál a kölyök elé való kilépés nagyságát folyamatosan növeljük. Ehhez sokkal hosszabb időre van szükség. Semmi féleképpen nem szabad agresszivitást alkalmazni, hiszen még egy kölyökről van szó. Az őrző-védő munkát még ekkor, mint eddig is ronggyal érdemes erősíteni a kölyökben. Ezt a rongyozást akár a segéd segítségével is lehet a kölyökben erősíteni, hogy megszokja az idegen emberrel való játékot, ami a későbbiekben egyre keményebbé válik, amikor védőkaros fogatásra kerül a sor. De ennyire ne szaladjunk előre. Egyelőre kiskutyánknak még a rongy elegendő, hogy erősítsük benne a fogásösztönt.
Az ügyességi gyakorlatokat ekkor még nagyon óvatosan apránként kell meg tanítanunk a kutyánknak. 4 hónaposan meglehet őt tanítani a létrázásra és a mérleghintázásra, esetleg nagyon kicsi akadályok átlépésére. Ebben a korban ennyi bőven elé neki éppen csak azért, hogy megszokja az akadályokat.
A kölyök 4 hónapos korában kezd neki az igazi fejlődésnek, így szüksége lehet plusz kalcium és egyéb vitaminok bevitelére, ezek mellett viszont fontos a megfelelő etetés is. A legtöbben tápot adnak a kutyáiknak ajánlanám a Dial Pet Dog tápcsaládot ami: 21, 24. és 30 %-os fehérjét tartalmaz. Amennyiben főtt ételt akarunk kutyánknak adni, oda kell figyelmünk ezek összeállításában. Érdemes tésztát és rizst mellette baromfi húst és lehetőleg túrót etetni a kutyával. Mellettük pedig ne feledkezzünk meg a megfelelő vitamin ellátásról sem, amit különféle zöldségek formájában juttathatunk a kutyánk szervezetébe.
5-6 hónapos korban a kutyánk testileg majdnem eléri a felnőtt kutyák marmagasságát, de a játékossága még egy kölyöké. Nagyon fontos ebben az időszakban, hogy ismerjük kutyánk korlátait. Figyelnünk kell arra, hogy ne terheljük túl a kutyát, ugyan is mivel az elmúlt egy hónapban nagyon gyorsan megnőtt és a súlya is megsokszorozódott. Ezt a hirtelen súlytöbbletet nem bírja a csontváza és az izomrendszere, mert ezeknek több idő kell ahhoz, hogy megfelelőképpen megerősödjenek és kifejlődjenek. Ezt a megerősödési fázist úgy tudjuk segíteni, hogy megfelelő mennyiségű és legfőképpen megfelelő minőségű ételt adunk neki /a legtöbbek tápot adnak a kutyáiknak ajánlanám a Dial Pet Dog tápcsaládot ami 21, 24. és 30 %-os fehérjét és kellő mennyiségű kalciumot és vitaminokat tartalmaz. Amennyiben főtt ételt akarunk kutyánknak adni, oda kell figyelmünk ezek összeállításában. Érdemes tésztát és rizst mellette baromfi húst és lehetőleg túrót etetni a kutyával. Mellettük pedig ne feledkezzünk meg a megfelelő vitamin ellátásról sem/. Érdemes állatpatikában a lehető legjobb minőségű csonterősítő tablettákat vásárolni, ezek adagolására viszont nagyon oda kell figyelnünk hiszen a túl sok néha rosszabb mintha túl kevés lenne. Ezek mellett fontos a kutya megfelelő de nem túlzásba vitt edzése is. Fontos szem előtt tartanunk azt is, hogy egy még mindig növekedésben lévő kutyáról van szó, szükség van a napi edzésre lehetőleg még most csupán sétáltatás formájában. A kutyának nem tesz jót a futtatás főként nem betonon, amennyiben az udvar betonos figyeljünk oda, hogy a kutya ne ugráljon túl sokat, mert ez nagyon megerőltetheti az ízületeit és a csontvázát. Lehetőleg a sétáltatás füves területen történjen, és ha lehetőségünk van, rá akkor hagyjuk a kutyát szabadon póráz nélkül futkározni, amíg az neki jólesik.
Ebben a korban el lehet vinni kutyánkat dysplasia szűrésre, ami még ekkor csak tájékoztató jellegű. Ezt a röntgen felvételt bármelyik megfelelő felszereléssel, és ami a legfontosabb szaktudással rendelkező állatorvos eltudja végezni. Ez megmutatja, hogy kutyánk csípő ízületei rendben fejlődnek-e vagy sem. Amennyiben probléma van a kutyánk ízületével az állatorvos tanácsát kérve kezelésben lehet részesíteni a kutyát. /Egy kis tájékoztatás, hogy mi is az a displazia. Ezt a betegséget egyszerűen DP vagy CSD rövidítéssel szoktuk emlegetni. Ez egy csípő, könyök, váll ízületi rendellenesség, ami azt jelenti, hogy a forgó csont nem megfelelően illeszkedik a vápába. Ennek a betegségnek több fokozata van. Az enyhe, a közepes, a még elfogadható. Eddig még a kutya tenyészthető mert több mint valószínű, hogy csak kialakult DP-ről van szó amit a kutya nem örökít genetikailag. A másik fokozat a súlyos amikor viszont már nem vehető tenyésztésbe a kutya. A DP-ről sokan vitatkoznak, hogy kialakulhat, vagy csak öröklődik, nagyon sokan kezdik belátni, hogy ez ki is alakulhat amennyiben nem megfelelő körülmények között tartják a kutyát és nem kapja meg a megfelelő minőségű ételt. Ennek ellenére szeretném felhívni a figyelmet, hogy amennyiben a kutya súlyos dp-s nem kell azonnal elaltatni. Egy ivartalanítással megoldható, hogy véletlenül se legyenek kölykei, és ha a kutyának már fájdalmai vannak, elérhetőek különféle kezelési módok amik segítenek, de van olyan fajta műtét ahol egy csípő protézist operálnak a kutya lábába. Ezzel a protézissel egy pár hónapos gyógyulgatás után a kutya akár 10 vagy ha jól tartják 15 évig is elélhet.
A szűrés menete a következő. Az altatás előtt nem érdemes megetetni kutyát. Lehetőleg az esetés és az altatás között teljen el 4-6 óra, hogy a kutya ébredés után ne hányon. Általában a kutyát vénásan szokták elaltatni ugyan is így gyorsabb és hatékonyabb az altatás. Ez után a kutyát felteszik egy erre kialakított asztalra. Ez egy fél henger alakú asztal ami oldalról megtartja a kutyát, hogy ne dőljön el egy irányba sem. A kutyának a megfelelő helyzetben hátra felé kihúzzák a hátsó lábait. Nagyon fontos a lábainak a tartása ugyan is ha nem megfelelőképpen fogják a lábait az eredmény nem lesz megfelelő sőt a valósággal teljesen ellentétben lévő eredményt is kaphatunk. A röntgen elkészítése nem túl hosszú idő. Amikor a kutyát levesszük az asztalról, csak annyira kell oda figyelnünk, hogy ne harapj el a kutya nyelvét de az ébredés általában zökkenő mentes.
Képzés
A kiképzés eszközét érdemes ebben az időszakban a jutalomfalatról a labdára átirányítani, de ennek a két jutalmazásnak a taktikáját akár cserélgethetjük is, hogy a kutyának folyamatosan fen tudjuk tartani az érdeklődését arra az időszakra amíg edzeni akarunk vele. A fegyelmező gyakorlatokat kilehet egészíteni, ha a kutyád megfelelőképpen tudja, az eddig tanult ül, fekszik, marad, hozzám parancsot. A következő gyakorlatok a jelre való fektetés, ültetés, állítás. Ezek mellett pedig az előrre küldés.
Jelre való parancsok végrehajtása:
Pórázra kötjük a kutyát és közvetlenül elé állunk. Bal kezünkben a pórázt tartjuk jobban pedig a jutalomfalatot /ennek a gyakorlatnak a megtanításakor érdemes jutalomfalatot használnunk mert a kutyát ezzel folyamatosan tudjuk dicsérni úgy, hogy minden jól elvégzett feladatkor adunk egy darabot neki/. A kutyának megmutatjuk a kezünkben lévő jutalomfalatot, hogy felkeltsük vele az érdeklődését. Jobb kezünket a vállunktól kezdve felfelé hajlítjuk (lemutatunk a földre) és közben kiadjuk a "fekszik" parancsot. Kezünket lent tartjuk amíg a kutya le nem fekszik. Ha nem fekszik le akkor újra megcsináljuk de ekkor már egy kicsit meghúzzuk a bal kezünkben lévő pórázt lefelé. Ha a kutya lefeküdt adunk egy darabot a jutalom falatból a jobb kezünkkel. Azért hangsúlyozom a jobb kezet, mert a kutya arra a kezünkre fog figyelni amelyikben a jutalom falat van, de ha a jobb kezünkkel mutatunk és a ballal adjuk a jutalmat a kutya a bal kezünket fogja nézni, így annak is fontossága van, hogy mindig ugyan azzal a kezünkkel mutassuk neki és mindig ugyan azt a jelet az adott parancshoz. Az ültetésnél szintén a jobb kezünket használva megmutatjuk a kutyának a jutalomfalatot és a bal vállunktól fel elemeljük a kezünket (felmutatunk) miközben az "ül" parancsot adjuk a kutyának. Amennyiben a kutya nem csinálja, ismételjük meg úgy, hogy a bal kézben tartott póráz felfelé meghúzzuk. . Ha megcsinálta jobb kezünkben lévő jutalomfalatot úgy, hogy a kutya lássa, hogy abban volt oda nyújtjuk neki. Az állítási jel hasonlóképpen történik. A kutya előtt állva jobb kezünket vízszintesen kinyújtjuk, ha kell bal kezünkel meghúzzuk a pórázt előrre, és közben az "áll" parancsot adjuk ki neki. Ha megcsinálta mint eddig a jobb kézben lévő jutalomfalatot oda adjuk neki.
Ezeket a gyakorlatokat nehéz megtanítani a kutyának, de egy pár hónap rendszeres gyakorlást követően kutyánk el fogja sajátítani ezt a tudást is.
Az előre küldés ennél talán egyszerűbbnek tűnik pedig nem az. Ezt a gyakorlatot akár a későbbiekre is halaszthatjuk, ha úgy gondoljuk, hogy kutyánknak még az eddig tanítottak is nehezen mennek.
A megtanítása a következőképpen zajlik. A kutyáról levesszük a pórázt és bal láb mellé leültetjük. Ezt a gyakorlatot labdával könnyebb megtanítanunk a kutyánknak. Feladatunk annyi, hogy a kutyát helyben maradásra parancsoljuk és elmegyünk egyenes vonalban egy pár méterre a kutya elé. A labdát itt úgy tesszük le, hogy a kutya lássa, hogy hol van. Visszamegyünk a kutyához és beállunk mellé. A kutyának kiadjuk az előre parancsot, aki ekkor a labdához szalad, és amikor oda ért kiadjuk a "fekszik" parancsot. Ha kutyánk lefeküdt oda megyünk, és dicséret képen játszunk vele a labdájával.
A "hozd" parancs megtanítása kicsit egyszerűbb hiszen ezt a munkát meg alapoztuk a kutya kölyök korában játszott labdázással amikor is megszerette a labdát és valószínűleg oda is vitte a gazdinak. Ezt a gyakorlatot már csak egy kis fegyelmezéssel egészítjük ki. A kutyát bal láb mellé véve póráz nélkül de fogjuk a nyakörvénél eldobjuk a labdát még nem túl messzire és mikor a labda földet ért a kutyának elengedjük a nyakörvét és kiadjuk a "hozd" parancsot amire a kutya örömmel szalad a labdáért és amikor oda ért elénk a labdával kutyának kiadjuk a "ül" parancsot. Jó esetben a kutya megtartja egy pillanatra a szájában. Miután elvettük tőle a labdát kiadjuk a "lábhoz" parancsot amire a kutya jobbról megkerülve bal láb mellé leül. Dicséret képen megint a labdát kapja meg.
A sok gyakorolni való ellenére nem szabad túlzásba vinni a gyakorlást. Elegendő még 20 perc ahhoz, hogy megfelelőképpen átgyakoroljuk vele a dolgokat és még tanítsuk is újakra.
Az őrző-védő gyakorlatok ebben a korban már egyre komolyabbra fordulnak. Ekkor már érdemes az eddig használt hurkáról átváltani az ékre vagy esetleg a puha növendék védőkarra, de ezzel már csak a segéd dolgoztathatja meg a kutyát. Erre az eszközre viszont csak akkor válthatunk át, ha kutyánk a hurkára megfelelően fog és készen áll a védőkaros fogatásra is. Amennyiben kutyánk nem fog elég biztosan maradjunk még a hurkánál, viszont érdemes a feladat közben hozzá szoktatni a lövéshez és az ostor használatához is, hogy a későbbiekben ne okozzon problémát a kutyának. Ezeket az eszközöket csak és kizárólag ehhez értő a hozzáértéséről bizonyítványt szerzett segéd használhat ugyan is ezeknek az eszközöknek a nem megfelelő használata egy életre elijesztheti a kutyát az őrző-védő munkától. Az őrző-védő munkába beiktathatjuk a sátrat is. Ekkor még érdemes csak egyszerűen hozzá szoktatni a kutyát, hogy a sátor mögött egy segéd áll aki kifog támadni rá. Ez a mozzanat fontos lesz a későbbiekben, amikor a fürkészést fogjuk kutyánknak tanítani.
Az ügyességi gyakorlatokat ebben a korban nem érdemes további szintekre tenni, mert a nagyobb akadályok túlzott terhelést jelenthetnek a kutya még kialakulóban lévő csontvázának.
(Viszont, mint minden új gyakorlat tanításánál, nagyon fontos, hogy nem elég egyszer megmutatnunk, tanítanunk valamit a kutyánknak, ezt szinte a minden alaklommal, amikor erre lehetőségünk van, el kell vele gyakorolnunk. Rengetegszer meg kell ismételni egy feladatot, hogy azt jól hajtsa végre kutyusunk. És ez az amit a gazdik nem szeretnek, hamar ráunnak, és nincs elég kitartás bennük. De csak arra gondoljunk, azt tartsuk szem előtt, hogy a kutyánk nem a szavakat értik meg amit mondunk neki, hanem ahogyan mondjuk, a hanglejtéseket és az ehhez társított kézjelet, vagy begyakorolt gyakorlat sort stb.)
6-9 hónapos korig
A kutya növekedésének ez az időszaka nem túl nagy változást ígér. Kutyánk ekkor már egyre jobban hasonlít egy felnőtt kutyára, bár a természete még játékos és általában a gazdik számára egy kicsit talán megpróbáltatást jelent a minden napi séta, mert a kanok többsége ilyen korban kezd el megérni így némelyikük kicsit agresszívabbá válik az idegen kan kutyával szemben. Ebben a helyzetben a gazdik nem túl sokat tudnak tenni. Semmi féleképpen nem szabad a kutyát támadásra ingerelni, mert a későbbiekben sem fog leszokni erről a tulajdonságáról. Amennyiben nem bírunk kutyánkkal, váltsuk le az eddig használt nyakörvet fojtó vagy szöges nyakörvre. /Ezek használata ellen sokan tiltakoznak, mert elmondásuk szerint állatkínzás. De tudnunk kell, hogy ezeknek a nyakörveknek meg kell tanulnunk használatát is, hiszen egy fojtó vagy egy szöges nyakörvet nem tarthatunk folyamatosan feszesen. Ezeket ugyan úgy használjuk, amikor a kutya elkezd gyorsabban haladni, mint ahogyan azt mi szeretnénk, egyszer meghúzzuk felfelé a pórázt és ellazítjuk. Ezeknek, nyakörveknek nem csak a használata fontos hanem az, hogy megfelelőképpen válasszuk ezeket ki. Soha ne vegyünk olyan nyakörvet ami éppen csak jó kutyánk nyakára. A szögesből és fojtóból is mindig úgy válasszunk, hogy az lógjon kutyánk nyakában és csak akkor feszüljön meg, ha mi meghúzzuk. /Megnyugtatok minden gazdit, hogy ezeket a nem éppen kellemes viselkedéseket a kutyánk ki fogja nőni bár ez egy kis időbe fog telni.
A fegyelmező gyakorlatokat ebben a korban már csak ismételgetni kell és egyre keményebben elvárni a kutyától, hogy ezeket pontosabban végezze el. Ennek ellenére nem szabad elfelejtenünk, hogy minden jól elvégzett feladat után vagy feladat sor után a jutalom nem maradhat el, ami ekkor már a labda.
Az őrző-védő feladatokban már el lehet hagyni a hurkát és át lehet térni a nagy fogófelületű növendék karra, ami bár erősebb fogásra készteti a kutyánkat kényelmes és nem okoz gondot a kutyának. Ekkor fontos, hogy kutyánkkal megszerettessük a védőkart, hiszen a kutya erre és ezért fog dolgozni. A kutyánkat ekkor már (ha előzőleg nem tettük) megkell szoktatnunk a lövéshez és a ostorhoz is.
Az ügyességi gyakorlatokban nem kell újításokat bevinnünk, mert még nem erőltethetjük meg kutyánk lábait. Az eddig tanultak gyakorlása éppen elegendő.
A napi edzés 30 percben bőven elegendő még a kutyánknak. De az őrző-védő és ügyességi gyakorlatokat elég a kutya iskolában gyakorolnunk a kutyánkkal.
9-12 hónapos korig.
Kutyánk lassan 1 éves. Bár még számunkra kis kölyöknek tűnik már elérte a felnőtt kutyák marmagasságát. Testsúlya még változik, hiszen az ivari jellegzetességek csak ez után fognak teljesen kialakulni (kb. 2 éves korára). A eddig adott plusz kalcium bevitelt szépen lassan elhagyhatjuk hiszen kutyánk növekedése lassan megáll. A táp vagy a főtt étel minőségét viszont ne változtassuk meg.
A fegyelmező gyakorlatokat kutyánk lassan teljesen megtanulta így már csak az elmaradhatatlan edzés van hátra, ami még mindig csak 30 percből áll. /Amennyiben kutyánk többet igényel, természetesen lehet vele többet is gyakorolni/. A gyakorlatokat kiegészíthetjük póráz nélküli gyakorlással is, hogy a kutyánk megszokja a csupán parancsra való munkát.
A őrző-védő gyakorlatokban léphetünk egy fokozatot. Az eddig használt növendék kart (ha kutyánk erre megfelelőképpen fog) leválthatjuk kemény nagy fogófelületű védőkarra. Amennyiben kutyánk meg szokta a védőkart lehet vele gyakorolni a menekülő illetve a bátorság próba feladatokat is. Az ostor és a riasztó pisztoly ekkor már nagyobb szerepet tölt be az őrző-védő munkában. A sátrat rutinosabban is használhatjuk. Próbáljunk meg két sátorral dolgozni a következő képen. Eddig a kutyával megszoktattuk, hogy a sátor mögött egy segéd áll, most amikor meglátja a kutya a sátrat, automatikusan megszeretné nézni, hogy melyik sátor mögött van a segéd és mi éppen ezt a fajta kíváncsiságot használjuk ki ennek a feladatnak a megtanításában. A kutyát lehetőleg bőr nyakörvön, hosszú pórázon tartva vezetjük ahhoz a sátorhoz, amelyik mögött nincs ott a segéd. A kutya előttünk halad és folyamatosan a "fürkész" parancsot adjuk neki dicséret közben. Amikor oda értünk a sátorhoz a másik sátornál lévő segéd kilép és mikor megkerültük a sátrat a kutyával felhívja magára a figyelmet. A kutyának kiadjuk a "fürkész" parancsot mire ő oda szalad a másik sátorhoz. A kutyát a segéd előtt leültetjük és hangadásra illetve ugatásra ingerli a segéd. Legjobb ezt a feladatot feszes póráz mellett végre hajtanunk. A kutya kis ingerlése után a segéd kitámad és egy fogás után oda adja neki a védőkart. Ennek a gyakorlatnak a végre hajtása több időt vesz igénybe, hiszen nem könnyű feladatról van szó.
Az ügyességi gyakorlatok sorozatát lehet nehezíteni nagyobb akadályokkal bár még nem szabad túlzásba vinnünk ezek gyakorlását.
12-13 hónapos korig.
Kutyánk 1 éves így eljött az ideje, hogy elvigyük őt egy DP vizsgálatra amit már nem fogunk megismételni. Fontos, hogy mint 6 hónapos korban is kihangsúlyozottan ehhez értő állatorvost keressünk fel. Amennyiben tenyészszemlét szeretnénk csináltatni kutyánknak fontos, hogy az állatorvos rendelkezzen a dp vizsgálat elkészítéséhez szükséges megfelelő jogi papírokkal, hogy a vizsgált eredményét a MEOE elfogadja. A röntgen amennyiben tenyészteni szeretnénk kutyánkat elengedhetetlen. Az ekkor kapott eredmény amennyiben tényleg hozzá értő állatorvos készítette biztos. A röntgenezés menete ugyan úgy zajlik le ahogyan azt 6 hónapos kornál leírtam.
A kutya edzését nem kell növelnünk a napi 30 perc elegendő és az őrző védő gyakorlatokon sem kell módosítanunk. Az eddig gyakoroltak további finomítgatása elegendő. Amennyiben kutyánknak jó lett a dp eredménye az ügyességi gyakorlatokat kibővíthetjük nagyobb akadályok átugrásával és bármi más feladattal is.
14-18 hónapos korig.
Ez egy nagyobb szakaszt ölel fel de ebben az időszakaszban nem kell semmi mást tennünk csak egyre keményebben edzenünk és egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetnünk a feladatok pontos végrehajtására.
A örző-védő feladatokban a nagy fogófelületű kemény kart felválthatja a kis fogófelületű kemény kar. Ekkor egyre keményebben meglehet dolgoztatni a kutyát a védőkarért. Egyre kevesebbszer kapja meg a védőkart egyre inkább a feladatok fegyelmező részére fektetjük a hangsúlyt. Fontos, hogy kutyánk ekkora teljesen leszokjon a védőkarért való hisztiről és csaholásról már csak a gazda parancsára támad és a gazda parancsára azonnal ereszt illetve ott hagyja a segédet.
18 hónapos korban elvihetjük a kutyánkat tenyészszemlére, amely a standard leírásnak megfelelően bírálja a kutyákat. Az erre való felkészülést már megelőztük, hiszen tud kutyánk fogni nem fél a lövéstől és az ostortól sem.
A tenyészszemle folyamata a következő. Ellenőrizni kell a törzskönyvben szereplő adatokat a kutyával, (chip, tetoválás) Először megmérik a kutya testsúlyát illetve a marmagasságát. Ha itt minden rendben van, következik egy fogatás illetve közben lövésállóság és a fogás közbeni botozással a kutya fogás készségét illetve temperamentumát is mérik. Sátor mögül való kitámadás, ami a kutya bátorságát teszi próbára illetve a kellő figyelmet vizsgálja. Utánna egy menkülésből való visszatámadási feladat következik.
Ha kutyánk mindezen átesett és megfelelt, a bíró a kutya küllemét bírálja álló helyzetben és mozgás közben. (itt még ellenőrzik a fogazatot, kanoknál a heréket, és a szőrzet színét és hosszúságát, ugyanis ezeknek a standard-tól való eltésérse kizáró okok lehetnek a tenyésztésből)
Ha kutyánk megfelelt megkapja a Tenyészthető címet.
Kutyánkra váró nagy feladatok ebben a korban véget értek.
18-24 hónapos korig.
Ebben a korban az edzésen (és amennyiben szeretnénk akkor kiállításokon) kívül nincs nagy dolgunk. Kutyán 2 éves korára beérik, így szépen lassan elkezdhetjük a munkavizsgára való felkészítést. A munkavizsgának 3 fokozata van IPO1, IPO2 és IPO3. Az IPO3 a legmagasabb fokú munkavizsga.
Ezeken a munkavizsgákon kutyáknak a következő gyakorlatokat kell bemutatni:
- Nyomkövetés
- Szabadon követés
- Menet közben ültetés
- Menet közben fektetés behívással
- Apport síktalajon
- Apport akadályon keresztül
- Apport palánkon át
- Előreküldés fektetéssel
- Kifektetés zavarással
- Fürkészés segéd után
- Őrzés és felugatás
- Szökés megakadályozása
- Visszatámadás
- Bátorságpróba
Ezeknek a gyakorlatoknak a megtanításában egy lehetőleg profi kiképző segítségét kérjük.
Találhatunk olyan segítségeket melyek szükségesek lehetnek a munkavizsgára való felkészüléskor.
3.évtől -kutyusunk elvesztéséig
Kutyánkat ebben a hosszú időszakban sem felejtjük el. Fontos, hogy mint eddig is most is folyamatos edzésben részesítjük őt. Ekkor semmi más dolgunk nincs mint kiélvezni gyönyörű és okos kutyánkkal töltött minden percet.
5 éves korban a kutyánk már nem fiatal és már látatók rajta az öregség jelei. Ez persze nem azt jelenti, hogy akkor mostantól csak pihentessük és ne vigyük sehová hiszen munka szeretet bene van és nincs okunk őt teljesen "leszerelni".
A kutyát 7 éves korában már érdemes kicsit felszabadítani a hosszú séták alól elég neki az eddigi akár órákig elhúzódó sétákból csak egy töredék, hiszen már nem fiatal.
Kutyusunk 8 éves kortól már veteránnak számít. Hiszen a nagytestű kutyák sajnos nem élnek túl sokáig és ez alól sajnos nem kivétel a mi kutyusunk sem.
Mikor szeretett kutyánk eltávozik, hatalmas üresség támad bennünk így nem csoda, ha egy új kis kedvencre vágyunk egy másik németjuhász személyében.
Ui. Természetesen nem lehet egy kutya teljes életét átölelő ciklusát teljes egészében papírra fektetni, megpróbáltuk a főbb sarkalatosabb pontokat kiemelni, különböző növekedési fázisban. A kutyusunk megtanítását különböző gyakorlatokra, én szerencsésebbnek és jobbnak találom egy kutyaiskolában. Gondoljunk bele, mi magunk emberek is iskolába járunk ahhoz, hogy megtanuljuk azt, amire munkánk, hobbynk, életünk során szükséges. Az iskolák nagyon különbözőek, szinte mindenütt van egy alapelv, amit követnek a tanítás során ( és hangsúlyozom a tanítást, mert sokan ezt idomításnak mondják, ami ellen én mindig hevesen tiltakozom, mert idomítani a vad állatott kell, pl: az oroszlánt a cirkuszban.
Mi különféle módszerekkel, jutalommal, motiválással stb. tanítjuk kutyáinkat)
A gondolatokat: Juhász Zoltán (okj-s kutyakiképző, Kiképzés vezető, kiképző segéd-németjuhászkutya tenyésztő) fogalmazta meg és Kertész Mónika, Zoltán egyik tanítványa vetette papírra.