"Család-barát"
"Kutya nélkül lehet élni, de minek?"
német juhászkutya
tenyészet
Hasznos tudnivalók kutyánkról
Fordító Program
Google Translate
Kutyaszerepek
A töltött fegyver
Jó érzés a biztonság, és a kutya az embernek mindig biztonságérzetet nyújtott. Felhívta figyelmét a közeledő ellenségre az őskor tábortüzei mellett, később pedig nem habozott testi erejét és tekintélyét latba vetve, akár az életét is feláldozva gazdája védelmére kelni. Vannak, akik azt mondják, olyan, akár a töltött fegyver. Ám ha ezt a fegyvert egyszer élesre töltik, a tár kiürítése többé nem lehetséges…
Az ösztön, hogy gazdáját és otthonát megvédelmezze, minden kutyában benne van - fizikai adottságok kérdése, hogy mennyire hatékony módon tudnak ennek eleget tenni. Elrettentő, riasztó hatásuk azonban legalább akkora jelentőségű, mint tényleges őrzőtevékenységük. Már egy kis spániel mellett is nagyobb biztonságban érzi magát az ember a sötét utcán sétálva, mint egyedül, kutyátlanul. Az ember persze mindig többre vágyik: ha kutyára, akkor olyanra, amelyik a lehető legtökéletesebb védelmet nyújtja, képes elbánni magával az ördöggel is, és ráadásul teljes mértékben neki engedelmeskedik. Nem is fontos az, hogy szükség van-e ténylegesen arra, hogy bárkivel is szembeszálljon: a lényeg az elvi lehetőség, hogy megtehetné, hogy képes volna rá, ha kellene. Hosszú-hosszú ideje léteznek kimondottan az ember őrzésére, védelemre használt kísérő ebek, és bizonyos, hogy ezek afféle erőszimbólumok is voltak kezdettől fogva, de az is tény, hogy a történelem korábbi korszakaiban az ember sokkal inkább rá volt utalva a négylábú testőrökre: több volt a zsivány, kevésbé hatékonyak a támadó fegyverek, és akadozóbb az igazságszolgáltatás.
Akár a filmvásznon
Az ember kutyatartóként ma is eljátszik a gondolattal (de szigorúan csak játszik!), milyen is volna, ha egy sikátorban támadás érné, és hű ebe határozott fellépésével, filmvászonra illő ugrással, az ütésre emelt kar csuklóján összecsattanó állkapoccsal ártalmatlanná tenné a támadót. Ám ha őszinték akarunk lenni önmagunkhoz, be kell vallanunk, hogy a valóságban nem szívesen tennénk ki a kutyánkat ilyen veszélynek. Manapság az a rabló, aki meg mer támadni egy kutyás embert, sajnos rendelkezik is a megfelelő fegyverzettel a négylábú testőr ártalmatlanná tételére. Az igazságszolgáltatás pedig, amely kétségkívül jobban működik, mint egykoron, olykor furcsa dolgokat produkál: a helyszínre érkező rendőr nem habozna lelőni a gazdáját védő bátor ebet, hogy megóvja a bűnöző testi épségét. Ha viszont ez nem történne meg, a kutya gazdájának később akkor is felelnie kellene azért: hogy került a kutyája közterülten olyan helyzetbe, hogy egyáltalán használhassa természetes védőösztönét, vagy az életben kamatoztathassa azt, amit a kutyaiskolában megtanult. Az ebtartót idehaza nem védi a törvény: ha a kutya nem volt gúzsba kötve, a gazdája szabályt sértett.
A rendőrkutyától a farkasölőig
Az őrző-védő kutyák kultusza Magyarországon valamikor a múlt század közepén kezdődött (de furcsa is így szólni az 1950-es évekről), talán a Kántor-könyvek hatására. Akkoriban mindenki, aki egy kicsit is adott magára, német juhászkutyát ("farkaskutyát") tartott. Utána következett a dobermann, majd, amikor a magyar kutyás valami tömegesebbet, valami elemibb erő feszülését akarta érezni a szöges nyakörv alatt, a "frakkos Mefisztót" megelőzte nehézsúlyú honfitársa, a rottweiler. Egyiknek sem vált hasznára a népszerűség: hogy megfeleljenek a nimbusznak, a tenyésztők kimondottan a "legkeményebb" példányokat keresték, aminek következtében a korábban megbízhatónak, kiegyensúlyozottnak ismert fajtákon belül egyre gyakoribbá váltak az ideges, hiperagresszív egyedek. Ekkor már a nyolcvanasokat írtuk. Azután valaki előásta az akkor még egyetlen kutyás újság egyik tizenéves, megsárgult példányát, benne egy vastag láncot feszítő, maszkos pofájú, villogó fogú kutya fényképével - jól emlékszem a fotóra, és a címre: Farkasölő sarplaninac. A délszláv és a kaukázusi juhászkutyák előretörését (mintha a mi kuvaszunk és komondorunk nem tudna legalább ugyanennyit) végül a nyugati határok megnyílásával az "igazi" harci kutyák színre lépése akasztotta meg.
Fegyvernek látszó élőlények
Mielőtt bárki bizonyos fajtákkal szembeni részrehajlással vagy előítélettel vádolna meg, sietve közlöm: nem a kutyákkal van a baj. Az amerikai staffordshire terrier, a pit bullterrier és a molosszoid fajták széles
választékának megjelenése azonban különös és nem kedvező mellékhatást hozott: olyan emberek is elkezdtek kutyát tartani, akiknek egyébként eszükbe sem jutott volna soha. Ugyanis van egy nagy különbség a "harci ebek" és más, őrző-védő feladatokra kiképezhető fajták között: megfelelő tanítás mellett számtalan fajta, mondjuk az óriás schnauzer, a berni pásztorkutya vagy a briard is lehet olyan, "akár a töltött fegyver" - de nem látszik annak. A "pitbull" azonban már a puszta megjelenésével is rémületet kelt, még akkor is, ha egy kiscicát sem volna képes bántani - és éppen ez kell azoknak, akik nem kutyára, hanem agresszív szimbólumra vágynak. Tudniillik géppisztollyal nem lehet végigsétálni a piactéren mindenki szeme láttára, de csonkolt fülű, széles pofájú, szöges nyakörvet és bombabiztos szájkosarat viselő kutyával igen. És ahogy fegyvernek látszó tárggyal ki lehet váltani lélektani hatást, úgy fegyvernek látszó élőlénnyel is.
A kutyaész nem puskaagy!
Sokszor hallani olyan javaslatokat, hogy fegyverviselési engedélyhez kellene kötni ezeknek a fajtáknak a tartását, ennek azonban nem sok értelme van (ez egyébként is akarva-akaratlan ahhoz a párhuzamhoz vezetne, hogy a fegyverviselési engedély is csak revolverre vagy vadászpuskára vonatkozhat, és nem géppisztolyra). A "kutyaviseléshez" ebismeretből kellene vizsgát tenni. A kutyának és a fegyvernek kétségkívül megvan az a közös tulajdonsága, hogy mindkettő okozhat sérülést, de egyebekben a kettő helyes kezelése nem ugyanazokat az adottságokat, ismereteket, és biztonsági intézkedéseket követeli meg. A fegyvertartásra vonatkozó egyik rendelkezés szerint a fegyvert nem szabad megtöltve tartani, és a töltényeket külön szekrénybe kell elzárni. A kutyától nem zárhatjuk el a fogsorát, de ha nem fegyverként, hanem kutyaként kezeljük, akkor erre nincs is szükség. A jó munkakutya abban különbözik a lőfegyvertől, hogy mindig töltve van, de sohasem gyilkol: még ha az ember pillanatnyi elmezavarában el találná sütni, a kutya akkor is észnél van helyette.
A félrenevelt eb viszont nem önvédelmi fegyver, hanem rejtőzködő taposóakna: ha egyszer kibiztosították, nem tudhatjuk, melyik pillanatban, melyik mozdulat váltja ki a robbanást.